2014.01.10-én kezdtem az astoriai Mc'Donalds-ban! Olyan blogszerű lesz e kategória bejegyzései, tapasztalataimat írom le a munkahellyel, nem pedig magát a Mc'Donalds-ről írok!
Ha sorozatot szeretek nézni, akkor könyvet olvasni még jobban. Ide kerülnek az elolvasott, vagy abbahagyott könyvek, szintén leírva mi miért tetszett, vagy miért nem tetszett! Leírom mikor olvastam őket, ám nem sorrendbe. Sok könyv volt, remélem mindhez találok képet.
Szeretek sorozatot nézni, ebből kifolyólag rengeteget néztem már meg. Ezekről írnék itt nektek, lesznek köztük kedvencek, és kevésbé kedvencek. Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas sorozatokat nézzünk, és én ugyan nem vagyok elemző, de talán többet mond el egy laikus , mint egy műértő!
Nemrég olvastam ki a harmadik részt is.
Nagyon fordulatos kiskönyvecskék, nem túl vastagok, épp olvasható méretűek.
Egy újfajta világot mutat be a könyv, egyszerre játszódik múltban, és jelenben. Van aki fiatalnak látszik,mégis öregebb, és vannak akik fiatalabbak, mégis tapasztaltabbak. Főleg gyerekekről szól, akik felnőtteket megszégyenítő bátorságot tesznek tanúságot. Nagyon tetszett a fordulatos szerelmi szál.
Nem az a tipikus fiataloknak szóló könyv,,de rengeteget tanulhat belőle az ember, legyen fiatal, vagy idős. Bátorságról, kitartásról, ügyességről, leleményességről.
Nem egy könnyű olvasmány, de téli esténként, meleg takaró alatt egy pohár tea mellett el tud varázsolni. Nekem nagyon tetszett.
Eredeti kép helye: https://moly.hu/system/covers/big/covers_146907.jpg